Magyarok és híresek Brazíliában: Marika Gidali, a modern, brazil balett megteremtője

Két hónappal érkezésem után, amikor bekerültem a független filmforgalmazóhoz épp Wim Wenders, a híres német kortárs táncművészről, Pina Bausch-ról szóló filmjét dobtuk a brazil piacra. (Azt sem tudtam, melyik metrómegállóban kell leszálnom, hogy eljussak a munkahelyre, de hangzatosan ‘dobáltuk’ a filmeket hetente a 200 milliós ország piacára. Ennek menőn, magabiztosan, csöppnyi izgalom nélkül én is részese voltam.) Kapcsolatba kellett lépni a nagy tánctársulatokkal és orrom alá dugtak egy listát, hogy vegyem fel a kapcsolatot mindegyikkel. Ekkor mondták, hogy a legfontosabb a híres, nagymúltú Ballet Stagium, írjak Marika Gidalinak, a társulat vezetőjének. ‘Ó, de kedves, magyaros hangzású név’. Gyors kutatást végezve arra a következtetésre jutottam, hogy elmegyek a balettiskolába, meglepem a művésznőt. Büszkén, a são paulo-i közlekedési rendszer minimális ismerete nélkül, nekilódultam, hogy felkutassam az iskolát, ami a térképen annyira közel van. Órányi kóválygás után (az olyan nagyon veszélyes városban) megtaláltam a kívülről picinek ható épületet. Belépve megcsapott a hely légköre: valami nosztalgikus, régies és mindenképp fenkőlt és méltóságos. Az intézet ‘igazgatósága’ afféle nyitott, fogadóterem volt, ahol ott ült lelkiismeretesen vezetve az intézet ügyesbajos dolgait: Marika Gidali. Belépve, magyarul köszöntem, amire a művésznő csak ennyit tudott reagálni: ‘- Hát te meg honnan pottyantál ide?’

(A film bemutatója körüli őrületben egyszer sikerült még beszélnem vele, utána teljesen beszippantott a munka, a város, felocsudtam a brazil valóságba, elmaradt a kapcsolat, utána pedig már szégyelltem is, hogy ennyire felszívódtam. A kedves, idős díva, erőtől és élettől csillogó, huncut szemeire viszont tisztán emlékszem. Szívesen kuporognék mellette elhallgatva órákig a történeteit arról, hogy hogyan is vált a hatalmas Brazília egyik legismertebb balerinájává.)

Gidali Mária 1937-ben született Budapesten. Szülei saját szabóműhelyet működtetve tartották fenn a családot. A háborút túlélve a család úgy döntött, Brazíliába költözik, ahol Marika egyik nagynénje várta őket São Paulo-ban.

Marika 13 évesen kezdett el táncolni a helyi, são paulo-i magyar klubban. Alig volt 16 éves, amikor csatlakozott a világhírű magyar koreográfus, Aurél M. Milloss társulatához, aki a kor legnagyobb európai intézeteivel dolgozott együtt. (Milloss Brazíliában 16 balett darabot rendezett a korszak - mai napig - leghíresebb brazil művészeivel együtt működve, akik az előadások díszleteit tervezték és építették. Így a híres Roberto Burle Marx tájépítész, aki Oscar Niemeyerrel építette újjá Brazíliát, a híres festő Emiliano di Cavalvanti, aki festményeivel igyekezett megteremteni egy európai hatásoktól mentes, igazi brazil vizuális kulturát, Candido Portinari, a neorealizmus képviselője és Lasar Segall a kor híres szobrásza.) A későbbiekben Marika több kezdő, nemzetközi koreográfusokból alapított társulatnál is szerepelt.

Az ’50-es évek végén megalapította első, saját társulatát. Előadásokat kezdett el koreografálni tv műsoroknak, számtalan zenés film koreográfusa. Még a világhírű dívával, Marlene Dietrich-hel is táncolt egy előadásban, a világsztár 1959-es brazíliai látogatásán.

A 60-as évek közepén, a katonai diktatúra legnehezebb éveiben Marika Gidali társulata lett a színház és táncvilág egyik mentsvára, a művészvilág találkozó pontja.

Marika társulata az akkori brazil világ számtalan kihívásával együtt élve és alkotva építette fel mai zsánerét: szembesülniük kellett az anyagi korlátok okozta nehézségekkel, a teljesen különböző zenei és ritmusvilággal, tánctechnikákkal. Munkásságában kiemelkedő szerepet játszott a tánckultúra modern eszközeivel való kisérletezés, előtérbe helyezve a tánc performatív oldalát.

1971-ben férjével megalapította a brazil balettművészet mai napig legnagyobb presztizsű társulatát, azt a bizonyos Ballet Stagium-ot, amiről meséltem.

(Marika férjével és állandó táncpartnerével, Décio Otero-val.)

Első előadásaik koreográfiáját a brazil kultúra gyökereire építették fel, mellyel egy olyan esztétikát és identitást teremtettek meg, ami Brazíliában és Dél-Amerikában egyaránt meghatározó visszhanra talált.

(Gyönyörű videó a Ballet Stagium megalapításának nyitódarabjával, a Diadorimmal, Marika Gidali és férje, Décio Otero előadásában.)

A társulat repertoárjának nagy sikerű darabjait az ország történetére és társadalmi problémáira építették fel: Pantanal, Amazon erdő, Diadorim (híres irodalmi klasszikus feldolgozása), Kuarup előadásait a mai napig referenciaként használják a brazil nemzeti tánctörténet kortárs alkotásaiként.

A társulat tagjainak ötletei és kísérletezései alapján a brazil valóságot próbálták tolmácsolni a kortárs balett feldolgozásában: a társadalom problémáit, az erőszak, a rasszizmus, az AIDS, az elnyomás és az etnikai tisztogatások kérdését mind belefoglalták a történeteikbe.

Fontos célnak tekintették, hogy minél szélesebb közönség ismerhesse meg a táncművészetet. Ezeket a koreográfiákat Brazília-szerte bemutatták, még az Amazonas mélyén rejlő Xingu indián törzsekhez is eljutottak.

Marika Gidali egész életében fontosnak tartotta a nehezesebb sorsú gyerekek és nők megsegítését. Segített azzal, amije volt: a tánccal.

Együtt dolgozva több rászoruló gyereket és kamaszt segítő karitatív szervezettel, valamint a város vezetőségével, társulatával felléptek a város perifériájának iskoláiban, elhozva a a tánc élményét mintegy 80 ezer szegény gyereknek.

Emellett számtalan nemzetközi fesztiválon vett részt, több neves díjat tudhat magának.

Munkájáért 2000-ben megkapta az Unicef kitüntetését.

Megalapítja a Joaninha alapítványt, melynek küldetése a gyerekek társadalmi integrálódása a tánc és a művészetek által.

Marika Gidali munkásságát a brazil állam is elismerte, mint a tánc a nevelésben való alkalmazásának legfontosabb képviselőjeként.

A rendkívül termékeny és szorgos élettörténet ezzel még nem ér véget: Marika Gidali, 76 évesen, mind a mai napig aktív vezetője a Ballet Stagium-nak és alapítványával rendületlenül segíti a rászoruló nőket és gyerekeket. Marika egy újabb példája azoknak a külföldi születésű művészeknek, akik a külső szemlélő kíváncsiságával, a helyi értékeket felismerve, azokat a legnagyobb tisztelettel és rajongással felhasználta munkásságában, hozzájárulva a brazil identitás megteremtéséhez.