Kalandiparos São Paulo-ban

Mielőtt belemerűlnénk a brazíliai magyar sikertörténetek sorozatába, vessünk egy gyors pillantást a magyar imigráció történetére. Miért és hogyan jött a magyar Brazíliába?

A Magyar Tudományos Akadémia Földrajzi Intézetének és a Magyarok Világszövetsége adatainak megfelelően 1890 és 1957 között 70 és 90 ezer közötti magyar emigrált Brazíliába. Számtalan kutató becslése szerint azonban ez a szám akár a 150 ezret is elérhette. Ennek megfelelően szintén nehéz meghatározni a leszármazottak számát, ami 145 és 310 ezer között is lehet.

Négy nagyobb bevándorlási hullámról beszélhetünk: az 1890-es években, az első világháború után, a második világháború során és az ’56-os forradalom utáni időszakban, amikor tömegesen vándoroltak ki elkeseredett hazánkfiai a szélrózsa minden irányába.

A XIX. század végi és XX. század elején Brazíliába érkező magyarokat az igéretes bevándorlási politika és a gazdasági lehetőségek vonzották. Az 1890-ben emigrált magyarok meghatározó része a sváb közösségből érkezett. Fennmaradt adatok szerint 1891-ben 200 család érkezett Veszprémből, 30 pedig Székesfehérvárról. Főleg Dél-Brazília európai időjáráshoz közelebb álló, kontinentális éghajlatú, hegyes-völgyes vidékein telepedtek meg. A bevándorlók ezen csoportja villámgyorsan megteremtette a saját világát:  falvakat alapítottak, templomokat és iskolákat építettek, ahol német, majd portugál nyelven tanítatták gyerekeiket. Az első, nagyobb magyar közösséget számláló településen, szintén ezen a vidéken, Santo Antonio Patrol-ban ekkor már 250 magyar családot számláltak. A letelepedett magyaroknak, az akkori körülmények és a kapcsolattartás nehézségei miatt, megszakadt minden kapcsolatuk az anyafölddel és teljesen asszimilálódtak a brazil kulturához. (A magyar hagyományőrzés főleg São Paulo államban, a későbbiekben megtelepedett magyar imigránsok körében honosodott meg.)

Az első világháború után az elveszített területeken kisebbségbe kényszerített magyarságból sokan úgy döntöttek, elhagyják ’új hazájuk’ és jobb lehetőség után néznek. A brazíliai, jövedelmező kávéültetvények híre az egész világot bejárta, ígéretes lehetőségnek bizonyult az elkeseredett, főleg paraszti sorból származó  magyaroknak is. Több tízezren hagyták hátra otthonunkat a jobb élet reményében és beálltak mezőgazdasági bérmunkásnak az ország fő exportjövedelmét adó kávé és cukornád ültetvényeken. A valóság azonban nem felelt meg teljesen az ígéreteknek, így sokan elhagyták a gazdaságokat. Más bevándorló közösségekkel koncentrálódva városokban telepedtek meg, illetve szabad terület után kutatva, kisebb falvakat alapítottak.

Fennmaradt egy feljegyzés arról, hogy pontosan hány magyar érkezett ebben az időszakban, illetve melyik elcsatolt területről jöttek.

Az adatok szerint:

30.437 erdélyi magyar román útlevéllel

518 magyar csehszlovák útlevéllel

16.518 magyar jugoszláv útlevéllel

2.742 magyar osztrák útlevéllel

6.501 magyar magyar útlevéllel

Összesen 56.716

A második világháborús magyar imigrációról kevés összefoglaló információt találtam. A Holocaust elől menekülve Brazília több tízezer zsidó származású európainak nyújtott menedéket. Az ország észak-keleti partján található Recife város kikötője átszálló pont volt az Amerikában menekülőknek, de sokan itt ragadtak. Ebben az időszakban a magyarok túlnyomó része, a több millió európai menekülthöz hasonlóan a São Paulo melletti kikötővárosban, Santosban lépett brazil földre. Így a legtöbben itt telepedtek meg, főleg São Paulo városában. A  legnagyobb magyar közösség a mai napig itt található, töredéke pedig Rio de Janeiro-ban.

Az utolsó nagy kivándorlási hullám Magyarországról a 1956-os forradalom után történt, amikor  több ezer fiatal értelmiségi hagyta el az országot, főleg Budapestet. Az ekkor már jelentős helyi képviselettel rendelkező magyar közösség segítségével a forradalom elől menekülők könnyen integrálódtak a brazil társadalom vérkeringésébe. Mégis, ebből az utolsó hullámból sokan hazaköltöztek, ahogy a helyzet stabilizálódott otthon a ’90-es  években.

Nos dióhéjban, Internetről kutatva ennyi. Kevés az információ. Foghíjas, kesze-kusza és ellentmondásos. Próbáltam beszélni az Imigrációs Múzeummal, azt mondták a nagyközönség számára, magyarokról nem áll semmilyen információ rendelkezésre. Meglepő, bár annyira nem. Igaz-e vagy sem, ezúttal nem volt kedvem az okoskodó európait játszani. Talán rosszul látom, de bármilyen múlttal kapcsolatos kutatás itt Brazíliában rengeteg nyűggel jár. Kevés energiát fektettek a múlt megőrzésébe, robognak villámsebesen a jövőbe. Sok türelemmel, kapcsolattal biztosan sikerülne véghezvinni egy tisztességes kutatást. Addig maradunk a biztos kevésnél és a mindennapokban felbukkanó érdekességeknél.

Következő cikkünkben felsorakoztatunk pár kalandort a régmúlt időkből, akik banánfák és érzéki mulatt nők között tengették napjaikat a trópusi paradicsomban, harcoltak, fényképeztek, elhozták az Hungria nevet, tanítottak, vasútat építettek vagy kegyes hazugságból tömlőcbe vettettek.