Santa Ifigénia, ez a kis pékség-étkezde megér egy említést. Annak a híres-neves Copan nevű épületnek az aljában van, amit a matuzsálemi kort megélt híres, brazil építész, Oscar Niemayer tervezett. A Copan Sao Paulo egyik nevezetessége ( a tursiták nagy előszeretettel fényképeztetik magukat itt), mi pedig 2 percre lakunk tőle. Nem is említve, hogy milyen sűrűn látogatjuk a helyet - a pékségnek köszönhetően. Sok ilyen pékséggel összekötött étkezde van Sao Paulo-ban. Fontos tudni erről a városról (vagy magáról az országról), hogy az evés az egyik legfontosabb tevékenység az emberek életében. Legyen az utcán, buszmegállóban, a nap bármely időpontjában, munkábamenet vagy éjszaka, mindig vannak árusok, bódék, étkezdék, pékségek, ahol ehetünk. A leleményes brazil mindig megtalálja a módját, hogy etessen és ehessen. A lényeg, hogy étel legyen és sok legyen. Sok pocsék étkezde van, de akad bőven olyan is, ami lepukkant, a menüjük viszont pompás. Ez szép is, finom is. Számtalan sós és édes péksüti található, sütemények, kenyerek, szendvicsek és mindenféle frissen készített gyümölcslé, turmixok. Vasárnaponként nagy versengés folyik szabad asztalért. Nincs is jobb, mint egy álmos, lusta vasárnapon reggelizni itt egy jót. Kezd lassan a szertartársunkká válni – egy kis sós, egy kis édes, kávé, gyümilé, álmos, morcos, de kedves szóváltás a melegengető napsugárban, és már készen is állunk egy termékenyen és lélekmelengetően semmittevő vasárnapra.
A minap találtam ezt a csodát: torta húngara.
Bármennyire hihetetlen, a magyar kultúrának egész hagyománya van itt Sao Paulo-ban. Nagy a helyi magyar közösség. Meglepően sok a leszármazott, és nem mindenki bámul bambán, ha azt mondom, hogy Magyarországról jöttem, hanem ismerősökre, leszármazottakra, sőt ételekre és szokásokra hivatkoznak. Nemrég találtam egy szakácskönyvet: Doces Húngaros, azaz Magyar édességek. Sőt vannak magyar leszármazott szakácsnénik is (szép magyar névvel), akik nagy áhitattal írnak az anyaföld szent kulináriájáról. Többször olvastam a torta húngara-ról, de az valami teljesen más süti volt. (Itt minden képlékeny, ugyanazt a nevet sokszor mintegy gyűjtőnévként használják: mindenre vonatkozik.) Ebben a pékségben ezt találtam – ami a túrósbatyú és a kakaóscsiga tökéletes keveréke. Túróval mazsolával. Igazán meglepődtem, hogy igazi túrót ehetek, amikor tudomásom szerint Magyarországon és Németországon kívül máshol nincs. Na de itt a titok nyitja. Hatalmas német közösség alkotja Brazília déli részét – biztosan elcipelték a túrósrétes receptjét is - tudományos megállapításom alapján. Bár az a sajtféle, amiből túrót lehet csinálni Brazília éléskamrájának számító államából, Mines Gerais-ból való.
A többi péksütiről pedig, írni nem is érdemes. Látni kell és ízlelni. Persze csak kis adagban, mert könnyen guruló, trópusi bálnákká válhatunk mi is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.