Itt kuporgok a kanapén, állig betakarózva annak ellenére, hogy teljesen fel vagyok öltözve: harisnya, nadrág, három pulóver, sál, és még így is fázom. Már megint hőemelkedésem van és harmadik hete vagyok beteg. Pedig jelentős felmelegedés volt ma.
Persze, hogy nem hittem el. Ki a fene hinné el? ‘Hozz magaddal meleg ruhát, mert nagyon hideg van télen São Paulo-ban.’ De ennyire? Életem legsanyarúbb telét töltöm a trópusi Brazíliában. Honnan a tévhit és miért olyan fájdalmas ez a hideg? Sokan azt hihetik, hogy csak ironizálok a rimánkodásommal és valójában csak dicsekszem, hogy itt a tél is meleg. Sajnos nem északon, a tengerparton lakom, hanem lenn délen, Sao Paulo-ban. Otthonról, a minusz 10 fokos hidegekben a brazil télről alkotott képünk az, amit a médiában látunk: Brazilia legszebb tengerpartjai Nordesten, Rio, karnevál. Mindenki számára világos, hogy ekkor pont tombol a nyár a déli féltekén, de azt gondolnánk, hogy ez van itt télen is. Közel az Egyenlítőhöz tényleg állandóan süt a nap és minimum 25 fokra esik le a hőmérséklet július, augusztusban. Bezzeg a didergő déli részt senki nem reklámozza. Mi legalább 2 ezer km-re lakunk ezektől a gyönyörű tengerpartoktól, ami azt jelenti, hogy az itteni téli időszak megfelel egy otthoni, enyhébb télnek. Akkor miért olyan elviselhetetlen ez a hideg?
Mert Sao Paulo-ban nem ismerik a fűtes és a szigetelés fogalmát. Nincs, nem létezik. Ennyi.
Ez a tél pedig a helyiek szerint is különösen hideg. Hetek óta 10 fok alatt van a hőmérséklet, hajnalban 5 fokig is lehűl a levegő. Éltem meg telet Londonban, Dijonban rosszul fűtött lakásokban, de ez minden képzeletet felülmúl. Bárhol legyek, mindenütt jégveremben érzem magam. Legyen itthon, a munkahelyen vagy egy kávézóban. Itthon, L ruhatárából öltözködöm, több réteg ruhát tekerek magamra és úgy nézek ki, mint a romániai árvaházi gyerekek Ceasescu idején. A munkahelyen is minden ruhámat magamra aggatom, ugyanabban járok a hét minden napján, kabátban űlök a számítógép előtt és még így is vacogok. Luciano nekem adta azt a speciláis termofelsőjét is, amit akkor viselt, amikor megmászta a Himaláját. Segít egy kicsit… egy kicsit. Táncórára már nem is járok, mert eszembe jut a hideg táncterem és már szedem is a lábam haza, be az ágyba, a takaró alá. Manapság különösen szeretek préselődni a metrón - mert jó meleg van. Vettünk egy kis elektromos melegítőt, ami felháborítóan sok áramot fogyaszt, de muszáj időnként bekapcsolni. Olyan rossz az ablakok szigetelése az itteni épületkeben, hogy nincs jelentős különbség kinti és benti hőmérséklet között. Ráadásul, az esős időszakot mi sem ússzuk meg, így több napig tartó, sűrű esőzés teszi még elviselhetetlenebbé a hideget. Vicces, ahogy bent, az épületen belül nagykabátban ülnek az emberek.
Abban reménykedtem, ha ideköltözöm, mostantól csak Havaianasban és szoknyában járok, nem fogok többet fázni és a régi, vacogós európai tél már csak egy rossz álom marad.
Lett sokkal gyötrelmesebb rémálom.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.