Kalandiparos São Paulo-ban

Nehéz úgy a focivébéről beszélni ebben a folytogató légkörben anélkül, hogy az ember gyomra nem legyen görcsben, mert épp ki fog pampogni, kik ordítanak még mindig esztelenül pocskondírozva mindent és mindenkit.

A nagy focinemzetet megmérgezte az egész rosszul szervezett esemény, a lenyúlt pénzek és sok alaptalan vád is. Egészségügyi és oktatási fejlesztésért tüntetnek. Az a pénz már elment és az sem biztos, hogy ennek a vb-hez köze van. (Van ebben az országban pénz bőven ahhoz, hogy bármilyen reformot véghez vigyenek - ha akarnak.) Azzal, hogy azt is tönkreteszik, ami egyébként is meg fog történni, nem látok túl sok értelmes érvet mögötte. Pedig ez egy (soha vissza nem térő) hosszútávú befektetés lehetett volna a turizmusban. Azt is elfelejtik a brazilok, hogy anno a foci VB és az Olimpia szervezésének híre mennyire felemelte az ország presztizsét és mennyi befektetők,  külföldi céget vonzott ide. Mindenki csak a brazil álomról beszélt. (Igaz volt-e vagy sem, a világ bekapta a csalit, Brazília pedig kaszált.)

Most  sokan a külföldiekre is veszettül fújtatnak, mert van pénzük és tudtak venni jegyet a meccsekre. (Nem mintha egy átlag, helyi focimeccsre jóval olcsóbb lenne bejutni .) Egyáltalán nem látok euforikus örömöt, mert küflöldiek fogják elárasztani az országot - és itt hagynak több millió dollárt. Harag, irigység és jó adag kisebbrendűségi komplexum jellemzi a közhangulatot. Tesznek a külföldiekre. (Szomorú ez az elszigetelődés, mert ebből az állapotból nincs az a jómód, ami kirángathatná őket és hibáztathatják a világot érte.)

Az is kérdés, hogy ebből mennyi a szervezett, manipulatív rész az októberi választásokra való tekintettel. Tény, hogy 11 nap múlva kezdődik a VB, hisztérikus örömmel, erőltetett lelkesítéssel, csendes, visszafolytott reménnyel és rajongással - na meg a régi nótával.
Arról persze senki nem beszél, hogy júliusra nem lesz vizünk, mert nem esik több hónapja, de az állam nem tesz semmit, hogy megoldja a helyzetet, az évtizedek óta lappangó tervekből semmi nem valósúlt meg - ki tudja mennyi pénz szivároghatott el ezzel is. Arról sem beszélnek, hogy a kormány több százezer diákot küld a világba ösztöndíjjal tanulni úgy, hogy még alapszintű angolt sem beszélnek. Arról sem, hogy bár jobb oktatást követelnek a jobban inkább a szigorúbb a lényeg. Mert az állandó tapsikolással és dícsérettel itt tart a nagy brazil inteligencia.
Lehet pampogni, csak kérdés, hogy mennyire ésszerűen teszik ezt, mennyi ebből a valóságalap, milyen szintű tudással rendelkezik az átlag örökkön elégedetlenkedő, örökkön panaszkodó brazil. Eddigi tapasztalataim alapján nem látom, hogy van-e módja annak, hogy a mindent puszíttó, hiányos vagy hibás információkat skandáló szájakat el lehet-e valahogy hallgatatni.

Hmmm, ma alaposan elegem van ebből, mert azt sem tudják miért, de sírnak mindenért. Tény, hogy sokminden hibádzik és hiányzik, de fel sem fogják, hogy mennyi jó is lehetett volna, mennyire nem is olyan rossz az ország helyzete a világ sok más országaihoz képest. Népbetegséggé, divattá vált a szüntelen ócsárolás mindennel szemben, ami helyi. A rendszer a hibás, a kormány a hibás, az ország a hibás. (A főnök a hibás.)
Leáll az ország, állandóan sztrájkolnak minden szektorban, válságban a gazdaság, rossz a közhangulat. Amilyen sebesen feljött az ország,  olyan sebesen... tudjuk.

Mindezt peddig annak tükrében merem állítani, hogy tudom, hogy még itt szeretnék maradni egy jó darabig, látok lehetőséget, fejlődést, jövőt ebben az országban. Nagyon sok jó dolog van itt, a kezdeti önkívületi lelkesedés, majd a fogatlan oroszlánszerű bömbölésem közötti korszakban megtanultam, hogy most itt jó. Itt kell legyen jó. És látok egy jövőt magamnak is. Persze keservesebben, görcsösebben kikapart jövőt, de egy olyat, aminek az alapjait talán meg tudom itt teremteni.
Abban bízom, hogy  június 12-re eufórikus egymásraborulás, boldogság és öröm lesz és sip-sup elfelejtik ezt az egész cirkuszt - mintha semmi nem történt volna. És lesz bevétele, eredménye, hosszútávú haszna ennek az eseménynek. (Talán azokat a hasztalan stadionokat is használják valamikor, amit az esőerdő és a mocsár közepére építettek.) Hátha.

Néha úgy gondolom, hogy többé nem fogok látni egy igazán boldog, felhőtlenül, gondtalanul nevető brazilt - olyat, amilyet elképzelünk.

Naív lennék, de sokáig azt hittem, hogy a brazil egy összetartó nép. Sokkal összetartóbb, mint mondjuk mi. Változás van a levegőben, ehhez nem fér kétség. Remélhetőleg pozitív kimenetellel, egy érettebb, megfontoltabb társadalommal, kevesebb hazugsággal, korrupcióval és bizalmatlansággal.

Ma mindenki áldozat. Mind-mind a rendszer áldozatai vagyunk. Az az adatbevivő is, aki elcseszte az egészségügyi biztosításom regisztrációját a rendszer áldozata. (A rendszer elhomályosította a tekintetét és így hülyeség gépelt be.) Az is, aki nagylelkűen megnyugatott, hogy gond nélkül regisztrálhatok ebben és abban az önkormányzati adatbázisban, nem számít, hogy külföldi vagyok. (Biztosan csábos tekintetem megzavarta. Á nem, a rendszer nem jól fogalmazta meg a szabályzatot.) Nem folytatom, hosszú a lista. Az elején a megérkező jámbor türelmével kezeltem ezeket az 'apró', szándéktalan bakikat (nagy szerencsém volt, mert kevés esettel számolhatok), ma pedig az edzett paulistano soförhöz hasonlóan, aki naponta 4 órát ül a dugóban, lelkinyugalmam megörzése végett, önterapeuta módon ignorálom (megpróbálom) az egészet.
Remélem azért lesz, akivel örülhetek a VB-nek és nem kell teljesen titkoban, félve sikorásznom.  A rossz közhangulat, tudom, az egész világra jellemző, bőven van baj mindenhol. De tény, hogy nagy-nagy reformokra van itt szükség - a kobakokban.  Különben is világbajnokságról van szó, amire az egész planéta készül. Főleg mi, akik itt vagyunk vagy akik jönnek és akikben él a kép, hogy milyen boldog, trópusi ország is ez a fantasztikus Brazília.

A jó az egészben az, hogy sok brazil kezdi felismerni, a hibát inkább mindenki magában kellene keresse. Kezdenek elfáradni a lelki terrortól, amit ez a nagy szólásszabadság és a 'szakértői' politikai elemzésés gerjeszt. Kezd hangot kapni azoknak is a szava, akik racionális gondolkodásmódra figyelmeztetnek, akiknek szintén elegük van a meggondolatlan és romboló, véget nem érő panaszáradatból és az örökös követelőzésből.

(Bár én eddig mind az itteni, são paulo-i tapasztalatokról beszélek, egyáltalán nem biztos, hogy ez érvényes más államokra. Erősszavú és kemény a kockabolygóbeli, hasznos, ha az embernek van egy dekódere.)

Ma este pedig volt egy kis eset, ami számomra tökéletes példája az országban történtekre. Nem háborított fel, meg sem lepődtem, de leginkább nem érdekelt. Csak ennyit tudtam mondani: reménytelen. Egy hajléktalan kért tőlem pénzt, adtam neki. A pénzzel a kezében folytatta a sirámját és a kuncsorgást. Kicsit erélyesen rászóltam, hogy ott van a kezében, inkább köszönje meg. Még folytatatta, majd hírtelen felocsudott és kelletlenül, félfogról megköszönte...

(Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a fenti írásommal egy adott viselkedésformát szándékozom kritizálni és nem az átlag brazil életet, adott embereket és nem az átlagot. Mondom mindezt azok védelmében, akiket szeretek és nagyrabecsülök, illetve azokénak, akik hangtalanul, megfélemlítve tényleg tűrik a nehézségeket és az atrocitásokat, ami sokszor pont ebből az agresszív viselkedésmódból ered.)

Pampogásom folytatom nemsokára - a pampogók ellen.