HTML

Kicsoda,micsoda?

Friss topikok

2014.04.23. 15:42 kalandiparos

Brazil nyelvlecke: beijo

ee.jpg

Ideje tanulni egy ‘brazil’ szót.

Kezdetnek úgy gondoltam összegyűjtöm azokat a szavakat, amivel kimentheti magát az ember egy vérmes, brazil bandita karmai közül. Első leckében a saudades szót tanulhattuk meg, ami a hiányérzet érzelgős, brazil megnyílvánulása. Második alkalommal a sei lá kifejezését tartottam fontosnak megtanítani, ami annyit jelent: mit tudom én.  Harmadik fontos eleme kis listámnak a beijo. (Felebaráti szeretet vagy elmeháborodottság a bíróságon is mentő körülmény.)

BEIJO, azaz a béjzsu szó puszit jelent.

A brazil szókincs egyik nélkülözhetetlen eleme a puszika. Ezzel végződnek a beszélgetések, ezzel köszön el a fontoskodó a fontostól, TV-ben a cuki műsorvezetők. Sőt, a vadidegennel is, akivel egyszer beszéltünk telefonon vagy váltottunk e-mailt, béjzsuzunk. A szeretet olvasztótégelyében egyként puszikáljuk egymást. Karótnyelt magamfajtáját kicsit megpirongatta ez a közvetlenség, majd az adaptációnak áldozva boldog boldogtalannak béjzsuztam én is. Egyébként is, azokban a nagyon okos üzleti és etikai útmutatókban óvva intik az embert: ’ Csak lazán Brazíliában, itt mindenki havercsóka!’  Így én is csókoltattam a fimrendezőt, a producert sőt a cégvezetőt, puszikát küldtem a híres irodalmárnak, de még a nagykövetségnek is. ( Mit tehetek, ha itt így járja?) Egy idő után kezdett derengeni, hogy a csudi nagy lelkesedésemmel csak a helyieket szórakoztatom. Miután az ember hülyét csinált magából és erre rá is jön, hírtelen szuperkonzervatívvá válik és a puritanizmus eminens úttörője lesz. Béjzsúkból olyan formalitásba és körülményességbe váltottam, ami már engem is fárasztott.

Fontos nyelvészetileg tudni a brazilokról, hogy imádják a szóvirágokat, a kicsinyítőképzőt és a fokozást. (Lelkes diákként ezt is egyből magamévá tettem.) Minden szónak több változata van. Így a beijo esetében is van:

BEIJINHO, azaz béjzsínyu, puszika kicsinyítóképzővel.

BEIJÃO, béjzsao, ami egy jóóóó nagy puszit jelent fokozással vagy ‘nagyító képzővel’.

BEIJOCA,béjzsoka, ami…nem is tudom, a kettő keveréke.

Ez a három jut igazából eszembe, illetve van még a beijo na boca, ami csókot jelent.

Most el is köszönnék.


Beijoca

Szólj hozzá!

Címkék: brazil humor nyelv


2014.04.20. 16:04 kalandiparos

Magyarok és híresek Brazíliában: Tihany, a cirkuszok pápája

 image

Ó ha tudnák a tihanyiak, hány millió brazil szeme csillan fel e név hallattán. Hány millió ember őrzi emlékében a Tihany mágikus világát. Hadakozik az amerikai kontinens, észak és dél  a név tulajdonjoga felett. A miénk, a miénk. Tihany las vegas-i, a Tihany brazil. Senki nem tudja, hogy Tihany Európa kicsiny országához, Magyarországhoz tartozik.

Ez a Tihany viszont nem a miénk. Latin-Amerika kedvenc és a világ egyik legnagyobb cirkusza 50 éves működése során több, mint 80 millió embert kápráztatott el műsorával. Képzeljük el azt a több millió, Dél-Amerika nehezen megközelíthető helyein élő embert, akik életükben először láttak piros orrú bohócot, oroszlánt vagy mágust, akinek a kalapjából nyuszikák ugranak ki, vagy épp ketté fűrészeli a feleségét.

image

 

Hatalmas izgalom, öröm és telt ház fogadja a mai napig a cirkuszt, bármikor turnéznak Dél-Amerikában.  

Emlékszem épp egy szürke napon nyomorogtam a metrón, amikor megláttam egy mutatós, revük világát felidéző hírdetést egy cirkuszról. ‘A legendás társulat ismét Brazíliában.’

 Tihany. - Ó de nagyon magyar ez is. Alig vártam, hogy hazaérhessek és kiderítsem, mit is takar Brazíliában a kis, balatoni gyönygszem neve.

image

A történtet Magyarországra egy kisfiúhoz, Czeisler Ferenchez vezethető vissza, aki elvarázsolva a cirkusz mágikus világától, 11-12 éves korában, özvegy édesanyja tudta nélkül beállt egy társulathoz. Etette a cirkusz állatait, amiért cserébe megnézhette az előadásokat. Több cirkuszba is besegített, idővel pedig kitanulta, amire a legjobban vágyott: a bűvész mesterséget.

Egész fiatalon kezdődött a jövendőbeli mágus kalandos élete: 1930-ban, 13 évesen nagybátyjával Uruguaiba utazott, ahol az ottani híres spanyol bűvész, Blacaman segédje lett. Közben csokoládét árult a futbal történetének legelső világbajnokságán, amit pont Montevideóban tartottak abban az évben.

Tanoncaként tovább tökélétesítette tudását, a társulat  európai turnéján Párizsba is eljutott, ahonnan viszont visszament Magyarországra. Ekkor 18 éves. Megalapította saját társulatát, amivel az ország szegény vidékeit járta. A Tihany cirkusz elnevezése mögött nem rejlik semmilyen mágikus legenda, csupán egy egyszeri, tihanyi szereplés alkalmával megihletve nevezte el társulatát, ellentétben a téves forrásokkal, amik a mágus szülővárosaként említik a várost.

image

 

Tombolt a II. világháborús Holocaust űldözés, amikor Czeisler Ferenc pont Szabadkán járt. A náci csapatok bevették a várost, a zsidókat a Duna partra terelték, végül mindenkit a folyóba lőttek. Zsídó származásánál fogva ő is a halálraítéltek között nyomorgott. Életét hidegvérének köszönhette: mielőtt a katonák tüzet nyitottak volna, sikerült a folyóba ugrania.

Brazíliába 1953. május 6-án érkezett feleségével, Ilonával és 14 éves fiával, Ludwiggal. São Paulo legendás utcájában, a Rua Augusta-n bérelt egy üres szobát, ahol a földön aludtak, ruháikon kívül semmiük nem volt. Egy évig egy riói társulatnál dolgozott, míg végül a São Paulo-hoz közeli kisvárosban, Jacareí-ben megvett egy  4000 férőhelyes cirkuszsátrat.

Innen indult a A Tihany cirkusz mesés története.

image

( Nagyon kevés a fellelhető anyag az interneten, Czeisler úrról és a cirkusz kezdeti korszakáról pedig tulajdonképpen semmi. Esetleges dátumbéli hibákért elnézést kérek, azt használtam, amit találtam. Ez a téma is megérdemelne egy alapos kutatást.)

A legendás cirkusz alapítójának a nevéhez, akit csak Tihanynak hívnak, mert lehetetlennek tartják kiejteni a nevét, számos anekdota fűződik. Így például az egyik körútja során találkozott egy Juscelino Kubitschek nevezetű politikussal, akit véletlenül elnöknek szólított. Kubitschek kijavította az esetlenkedő mágust, hogy ő nem elnök. A cirkusz nagymestere így válaszolt: - Ha Tihany azt mondja, hogy Ön elnök lesz, az úgy is lesz. (És úgy is lett.)

Szintén egy kedves anektoda, ami a híres énekeshez, a több millió brazil női szívet megdobogtató Roberto Carlos-hoz fűződik. Czeisler úr egy előadás elkalmával észrevette, hogy egy csapat kölyök bemászott titokban a sátorba. Elkapta az egyiket és a fülénél fogva kivezette. Évtizedekkel később, amikor az argentinai Mar del Platan lépett fel a cirkuszával, ugyanabban az időben, a híres énekes is a városban turnézott. A mágus az előadás után tiszteletét tette az énekes öltözőjében, amikor Roberto Carlos neki szegezett egy kérdést.

– Ön Tihany úr?

– Igen, én vagyok

– Elszámolnivalóm van Önnel.

– Elszámolnivaló? Dehát még soha nem találkoztunk.

– Emlékszik arra a kölyökre, akit Ön a fülénél fogva vezetett ki a cirkuszsátorból Espírito Santo-ban? Az én voltam.

 image

Czeisler úr számtalan nívós díjat nyert kivételes tehetségével. Csak a legnagyobbakat említve 1978-ban Academy of Magical Arts előadói díját kapta meg, 1987-ben pedig a Masters Fellowship-et, ami a legnagyobb kitűntetés, amit bűvész megkaphat, a mágusok Oscar életműdíja. A cirkusz nemzetközi nagykövete címet magától a monakói, királyi családtól kapta, a mexikói Puebla egyetem tiszteletbeli professzora és a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál zsűrijének elnöke.

A cirkusz székhelyét a ’80-as évekbe áttette az Egyesült államokbeli Las Vegasba, ahonnan a mai napig irányítja Dél-Amerikában turnézó cirkuszát. A társulat repertoárján továbbra is kiemelt jelentősségű a bűvészet és az akrobatika.

image

image

Visszavonulása utána fia vette át a mágusi szerepet.

Naívan próbáltam kapcsolatba lépni Czeisler úrral valamilyen formában, írtam a Cirkusz nagykövetségnek, ahonnan meglepetésemre visszaírtak. Ha a sors keze esetleg Las Vegas-ba sodort volna sem lett volna alkalmam vele beszélni, egészségügyi okokra hivatkozva, kedvesen, de elutasították az érdeklődésem.

Van egy, a cirkuszi pályafutástól teljesen eltérő kérdés, amit szívesen feltennék Czeisler úrnak. Egy kérdés, ami a multikulturális életet élő emberhez szól. Melyik nyelv él mélyen a lelkében?  Milyen nyelven érez, álmodik? Melyik országot tekinti hazájának? Kisebb megszakításokkal Magyarországon élt 37 éves koráig, Brazíliában kezdte a mesés társulat pályafutását, az utóbbi években készített brazil interjúkban viszont vegyesen beszélt spanyolul és portugálul, hivatalos körökben a spanyolos Senor Tihanynak hívják, lakhelyét tekintve pedig már 30 éve az Egyesült Államokban él.

Czeisler Ferenc életútja az egykori kisfiú minden álmát felűlmúlta: megteremtette a maga bűvész világát, amivel megigézte az Újvilág mindkét földrészét

Otthon megjelent egy életrajzi könyv a nagy mágus életútjáról, H. Mata Zsuzsanna: Tihany, Budapest 2008. Akinek van lehetősége, ajánlom szeretettel. ( Olvassa el és utána mesélje el nekem.)

A 'Magyarok és híresek Brazíliában' cikksorozat előző cikkei itt olvashatóak:

Edificio Martinelli, Dél-Amerika első, legmagasabb felhőkarcolója

Ofner cukrászda, az édességek királynője

Az első magyarok

Gyorstalpaló történelem óra

Magyarok és híresek Brazíliában

 

 

Szólj hozzá!


2014.04.20. 15:40 kalandiparos

Húsvéti locsolkodás São Paulo-ban - egy kis személyes lubickolás

Hétfőn este azon sopánkodtam, hogy senki nem locsolt meg Húsvét alkalmából, erre tegnap este maga a Jóisten pótolta az elmaradt szokást. Gondoskodott arról, hogy ebben az évben se hervadjak el, mert olya trópusi zuhéj kapott el, amit életemben először éltem meg.
São Paulo időjárására jellemző, mint magára a városra és a helyi életre: a teljes kiszámíthatatlanság. Sose tudni, mi fog történni, mire kell számítani, milyen idő lesz. Szikrázó napsütés reggel, égszakadás-földindulás délután, majd forró, fülledt éjszaka. Egyik nap nyár, utána londoni hideg és szürkeség. Pontosan ez a szürkeség fogadott, amikor megérkeztem. Csalódott is voltam. Hol a napom? Hol a virítóan kék ég? Mi ez a londoni szürkeség? Onnan jöttem, elég volt, köszönöm.
Az ernyőt sosem lenne szabad otthon felejteni. Igazán megtanulhattam volna. A kis kézi ernyők teljesen hasznavehetetlenek, mert ha elkap egy jó kis trópusi zuhé, ernyővel vagy anélkül, úgyis bőrig ázik az ember. Az elején, amikor mindenhol azokat a napernyő méretű ernyőket láttam az emberek kezében, letudtam a brazil megalomániának. Az is nagy. Ennyi. Most már értem.
A péntek is egy ilyen kiszámíthatatlan napnak indult, kellemes, napsütéses reggellel. Mostanában hál’Istennek jó melegek vannak, annak ellenére, hogy javában ősz van, és folyamatosan azzal riogatnak, hogy télen 5 fokig is lehűl az idő, de fűtés nincs. Pár hete, kabátos, pulcsis hideg volt, amikor már láttam a végzetem, hogy Brazília ide vagy oda, ezt a fránya hideget nem úszom meg. Hajszárítóm még nincs, de pár este olyan hideg volt, hogy nem láttam más megoldást, felkaptam a kis elektromos melegítőt, ami remélhetőleg megmenti az életem télen, és azzal szárítottam meg a hajam. (Fő a célszerűség. Budapesten emlékszem, amikor elromlott a hajszárítóm egy ideig a sütő előtt görnyedve szárítottam a hajam. Eredmény? Gyönyörű fürtök, izmos combok.)
A munkahelyem és a metrómegálló között jó 20 percnyi séta van - fel a  hegyre, le a hegyről. ( Igen, São Paulo is dimbes-dombos helyenként, mint Buda, csak pálmafákkal.) Amikor elindultam már csepergett, de már nem volt visszaút. Péntek esténként olyan dugók vannak a városban, hogy semmilyen járművel, ami föld felett közlekedik nem érdemes próbálkozni. Ha mégis, az ember számítson arra, hogy a péntek estéjét a dugóban tölti. Egyedüli megoldás metró vagy… helikopter.
Már a legelső percben csorgott a ruhámról a víz, így nem láttam értelmét aggódalmaskodásnak, idegeskedésnek. Ha már így alakult, akkor élvezzük. Kellemes, langyos zápor, forró, péntek este, egy hosszú, kimerítő hét után. Aznap esti státuszomat ‘kenyérre kenhető’ jelzővel illetném.
Szerencsére volt egy pár Havaianas a táskámban, gyorsan felvettem és boldogan csatangoltam a hatalmas pocsolyákban. Élveztem a záport, a meleg estét, a tényt, hogy péntek van, azt ahogy csurgott rólam a víz, mindenhonnan, élveztem az emberek értetlenkedő tekintetét és igen, a dudáló és füttyentgető férfiak tekintetét is.

A péntek esti são paulo-i káosz kellős közepén, ahol az eső csak tetézi az apokaliptikus helyzetet, vídáman ugrándozva a pocsolyákban, csuromvizesen csak arra tudtam gondolni, hogy milyen fantasztikus ez az eső, milyen szép az élet, micsoda felszabadító érzés a munkából hazairamodó tömeggel sodródni, részese lenni a são  paulo-i lüktető életnek és milyen csodás módon gondoskodott a Jóisten arról, hogy íme, legyen nekem is locsolkodás a messzi Brazíliában.

Ha titkon irigyeltem azokat a leányokat, akiket huncut módon slaggal, vödörrel locsoltak meg a legények, elmondhatom, hogy lett nékem trópusi, meleg locsolás. Egyenesen az égből.

Szólj hozzá!


2014.04.15. 16:18 kalandiparos

Egy kis reptéri kaland Rio de Janeiro-ban

 

rio.jpg

Voltam Rióban – 3 órát.

Recife-be utaztunk karácsonykor, de csak átszállással kaptunk jegyet. Pontosabban ez az opció fért bele a megfizethető kategóriába. ( Azt mondják karácsonyra annyira felmentek a belföldi járatok árai, hogy sokan inkább Európába vagy az USA-ban kapcsolódtak ki az ünnepek alatt, mert olcsóbban megúszták.)  Teljesen felvillanyozott a tény, hogy betehetem a lábam a brazil fény és napsütés városba, ha csak átutazóban és pár órára is. Arra viszont nem számítottam, hogy ezalatt a pár óra alatt megtapasztalom a heted hét államon híres riói káoszt.

Az ámokfutás már Sao Paulo-ban elkezdődött. A járatunk, mily meglepő, késett. A Congonhas-on, Sao Paulo belföldi repterén a járatok késése teljesen elfogadott tény. Mégis mind közül, a riói járatok azok, amik kivétel nélkül mindig csúszással indulnak vagy érkeznek annak ellenére, hogy egy röpke 40 perces útról van szó.  Ballagtunk a néppel egyik kaputól a másikig, egyik emeletről a másikra, mert hírtelen mindig máshonnan indult a repülő és egyre később.

A riói érkezéskor arra számítottam, hogy láthatom a várost fényárban úszni a Cukorsüveg heggyel és ezzel le is tudom a legfontosabbat – elmondhatom, hogy láttam Riót. Elmaradt a katarzis, mert a nemzetközi reptéren landolt a gép, így se város, se tenger, csak a sivár puszta fogadott bennünket. Már leszálláskor mutatkoztak a maszek helyzetmegoldás jelei. Több járat átszálló utasait bepaszírozták egy picike váróterembe, ahol egy szűk ajtón keresztül verekedték át magukat, hogy egy mozgólépcsőn eltűnjenek egy süllyesztőben, ami következő járatukhoz tereli őket. A kijelzőn semmilyen változást, késést nem tűntettek fel. Éjfél után indult a gépünk? Makacsul tíz órát mutatott, hogy még jobban felcsessze az ember agyát. ( Ekkor már túlléptük az illedelmes megértés határát. Egyébként is, néha úgy érzem, hogy itt az illem is csak egy letűnt korabeli hóbort.) A picike ajtó előtt olyan tumultus alakult ki, hogy szinte verekedésbe torkollott. Egy szigorú tekintetű, de gyengécske légiutaskísérő állta el az utat a felbőszült tömeg előtt.  A szélrózsa minden irányából nyomult a hullámzó emberáradat, hogy az egy méter átmérőjű ajtón beszippantsa őket a mélység. Amint említettem a kijelzők elegánsan, komótosan a hivatalos indulási időt mutatták, az utaskísérők sértődötten válaszoltak a felháborodott kérdésekre, a hangosbemondóban néha elüvöltötte magát egy nő, hogy ehhez és ehhez a járathoz most azonnal induljanak az utasok, mert a gép máris indul. Felejtsük el az elegáns reptéri légkört. Hosszú idő után, eszembe jutatta a régi szép időket, amikor a ’80-as évek Romániájában vonatállomások között kóvályogtunk, hosszú órákat várva szagos parasztbácsik és parsztnénik között, élet-halál harcot vívva, hogy felnyomulhassunk a vonatra.

Amikor két órás késéssel riadót fújtak nekünk is, hogy azonnal fel kell szállnunk a repülőre, kedves meglepetésben volt részünk: a repülőtér alkalmazottai kissé megleckéztettek minket  - az elkámpicsorodott, semmirekellő fajtáját. Szerintem a pokolba is így jut az elkárhozott lélek. A mozgólépcső, az egyedüli járható út, veszett sebességgel repítette az embereket az alsó szintre. Ráadásul kettő volt belülük, így a kettő közötti fordulón óriásira duzzadt a tömeg, mert mint a futószalagon, hátulról villámgyorsan jött az utánpótlás. Se előre, se hátra. Jajveszékelés, felháborodás, időnként valaki felsikoltott, repültek a karok, huppantak a pocakok, én meg úgy éreztem, visznek máris a vágóhídra.

Felszálláskor a szokásos, kedves, gépies hang köszöntötte az elgyötört utasokat. Egy szóval sem említettek késést vagy kértek elnézést. Szemtelen könnyedséggel, szemérnyi aggodalom nélkül indultunk neki a menetrend szerinti utunknak (a tábla szerint). Mi azért emlékszünk arra a három órára. 

Mit lehet ilyenkor mondani? Ja, Rió!

Szólj hozzá!


2014.04.08. 16:11 kalandiparos

Brazília a tévénagyhatalom

tv.jpg

Régi, általános iskolai tanulmányainkban találkozhattunk először ezzel a kifejezéssel: nagyhatalom. Talán a történelmi fogalmak gyűjteményében be is kellett magolni. A világháborúk, majd az USA-val kapcsolatosan bukkant fel ez a kifejezés. Fegyver nagyhatalom, média nagyhatalom.

Brazília, szerény, szakértői véleményem szerint TV nagyhatalom. (Látom, ahogy valahol egy közgazdás hatalmasat csap a homlokára.) Objektív képet a legfontosabb viszonyítási alap, az USA ismerete nélkül nem tudok alkotni, de jártában-keltében erre a következtetésre jut az ember. Miért? Mert bárhol lennénk, mindenhol ott a TV.

Metró, busz, rendelő, hivatal, étterem, szórakozóhely, posta, lift vagy taxi, fűszeresnél, piperésnél és a gyógyszertárban, a leglepukkantabb söntésekben. Ott igazán. Nem kell félnünk, egy percig sem kell senvednünk tévé nélkül. Tömegközlekedéssel utazva például figyelemmel követhetjük a szappanoperák előző részeinek összefoglalóját.  Emlékszem a jegyzőnél ültem (ami itt teljesen más, afféle fénymásolóház jellegű), amikor a többi várakozó társaságában (csak férfiak) az aktuális szappanopera szereplői között kialakult szerelmi viszonyt néztük megigézve. Annyira azért legalább figyelnek, hogy a legtöbb helyen lenémítják a hangot, de ne aggódjunk, a feliratozásnak köszönhetően egy soráról sem maradunk le a szerelmes dalnak. Két betét választása közben szemmel követhetjük a brazil Palikák koncertjeit, a fűszeresnél még akár hallhatjuk is annak a bizonyos pofonnak a csattanását. Ha szakítani akarunk a pasinkkal, elég csak elmenni egy szórakozóhelyre – garantáltan beleköthetünk, mert mindenhol óriáskivetítőn focit vagy koncertet vetítenek.

De minden képzeletet felülmúl az éttermek tévékultúrája. A bensőséges családi ebéd, ahol az egymás iránt érzett szeretetet ki sem kell fejezni, szavakba önteni, a családot összefonó legerősebb kötelék – bámuljuk együtt szótlanul a képernyőt. Közben azért ne feledjük néha összezárni az álkapcsunk, hogy meg tudjuk rágni az ételt. Többször ültem én is  étteremben bambán bámulva a tévét a szintén hipnotizált társasággal együtt. Emlékszem egy étteremben, öt-öt tévével fegyverezték fel a két szemközti falat, közöttük ülve kétségbeesetten cikázott a fejünk  mindkét irányba. Alig szóltunk egymáshoz, ha elhangzott egy-egy kurta mondat, azt is elnyújtva, szórakozottan, valamelyik képernyőre bámulva böktük oda a másiknak.

Európában nem ennyire előrehaladott a civilizáció. Ott csak az otthon melegét dúlja fel a tévé: fotelben terpeszkedve tölti el a vacsoráját a ház ura, pityereg az asszony a konyhában, hogy oda a házassága és testvérharcok dúlnak a távirányító feletti ádáz vitában. Itt teljes az összhang – egyetérésben hanyagol mindenki mindenkit.

Tény, hogy a hétvégétől eltekintve az emberek nagyon kevés időt töltenek otthon, állandóan úton vannak (főleg itt São Paulo-ban), így max útközben, ebédnél, ügyet intézve látnak híreket, összefoglalókat. (Arra gondoltam, hogy biztosan a tévéadók is fizetnek a nyílvános helyeken, hogy az adójukat vetítsék. Vajon?)

Ismét pampogok jó európai módjára, amikor itt teljesen hozzá vannak szokva ehhez, egyáltalán nem zavarja őket. Egy zavaró tényezővel több vagy kevesebb?

Olyat viszont, ami otthon van, még nem láttam. Azt mondják Budapest belvárosában van egy sport bár, ahol a WC-ben felszerelt tv-ről is figyelemmel lehet követni a meccset. Na????

Szólj hozzá!


2014.04.06. 16:03 kalandiparos

Személyes adatok kérdése Brazíliában (Ne legyünk már olyan szemérmesek.)

tumblr_inline_movjouAhTQ1qz4rgp.jpg

Privát adatok. Akinek van hibajavítója, türelemmel könnnyen eltávolíthatja ezt a kifejezést a szótárából. Tekintsük úgy mint egy letűnt civilizációbeli jelenséget. Lelkinyugalmunk érdekében helyesebben cselekszünk ha belenyugszunk a sorsunkba és elfogadjuk (fújom a régi nótát), azt ami van.

Az hogy mennyire beleütheti itt mindenki az orrát az életünkbe, az adatainkba leginkább arra hívja fel a figyelmem, hogy mennyire rigolyásak vagyunk Európában minden privát szférát súroló, barbár tettel szemben. Hozzáfértek a telefonszámához, felhasználják az e-mail címét. Égszakadás-földindulás.

Bezzeg itt. Azon sem csodálkoznék, ha lassan a melltartó méretem is elkérnék. A cím, telefonszám, születési idő, e-mail cím megadása a legkisebb, legjelentéktelenebb regisztrációnál is kötelező.  Itt opcionális rubrika nincs. Mindent kötelező megadni. Szülők neve, foglalkozása, saját foglalkozás, nem ritkán fizetési adatok.

A helyiek verbalizálták, hogy ez a kőkorszaki bürokráció öröksége, nem igazán látok felbőszült önkénteseket, akik ezen mindenképp szeretnének változtatni.

A múltkor venni akartam egy szerencsétlen narancsfacsarót, de mivel nem emlékeztem az adószámomra, így nem üthettük nyélbe a hatalmas bizniszt.

Tökéletes alkalom ez arra, hogy visszasírjuk azt a szörnyű, korlátokkal teli, letűnt európai életet. Nagyon kikeltem magamból, amikor először szembesültem azzal, hogy mennyire semmiben veszik a személyes adatok védelmét. Valamilyen okos magyarázattal, nyájas kiengeszteléssel mindig leszerelik az embert.

Amit mindenképp megtanulunk itt, hogy ha előzékenyen és türelmesen is, százszor óvatosabbak és körültekintőbbek kell legyünk.

Amikor a filmes cégnél dolgoztam emlékszem a cég vett egy hatalmas, 40 ezer e-mail címmel teli listát. Vajon a kedves delikvensek tudnak erről? Bármennyire is pampogok, tudom, nemcsak Brazíliában élnek vissza ezzel.

Ma már elfogadtam a végzetem. Szemrebbenés nélkül adom boldog-boldogtalannak a telefonszámom  (kis brazilos túlzással), írom a kötelező adatokat, úgy mint a többiek, miközben igyekszem résen lenni. Bármilyen ellenállás merő ripacskodás lenne. Kétségtelenül nyitott könyv az életem. Ezek alapján simán lepuffanthatnak, megzsarolhatnak, elrabolhatnak, de ami a legrosszabb, küldhetik az öregedésgátló krémeket hírdető hírleveleket.

Szólj hozzá!


2014.04.03. 16:37 kalandiparos

Ami megpróbáltatás lehet külföldiként Brazíliában

Kényes témát boncolgatok, remélhetőleg nem lesz negatív visszhangja az irományomnak. Egyébként is, egy vagyok a hangyabolyban, plátóni bölcsességgel megáldva, olyan szubjektív véleménnyel, hogy  csak na.

Szóval, milyen a brazil a külföldivel?

Mint az élet minden egyes területén Brazíliában, ebben a témában sem lehet úgy kijelentést tenni, hogy az ember ne ütközzön ellentmondásokba és kivételekbe, ne kérdőjelezze meg önmagát, korábbi kijelentéseit és végül ne zavarodjon teljesen össze. A kontinensen minden kicsit egyszerűbb, egyértelműbb. Itt mindig a sorok között kell olvasni. Hazaérsz a nap végén tucatnyi benyomással, következtetéssel, úgy érzed, ami fekete az fekete, ami fehér, az fehér, másnap meg puff. Összeomlott minden freud-i elméleted, kezdhetsz mindent előlről, kibogozni, hogy mi a fenét is jelent az a megjegyzés, az a viselkedésforma, az a gesztus.

A brazilok köztudottan vídám, jókedvű emberek, de nem feltétlenül annyira nyitottak, mint gondolnánk. Vannak az általános sztereotípiák a különböző országok fiairól, melyik bunkó, melyik jófej, melyik kocka és melyik hal. Mindez persze megtalálható egy országon belül is, feleslegesen vicsorgunk kajánul.

Legelső benyomásom megérkezve az volt, hogy mennyivel vídámabbak itt az emberek, mennyivel boldogabbak, gondtalanabbak, harsányabbak. Minden, amire a téli, európai hónapokban annyira szükségünk van.( Tagadhatatlanul ez is egyike a tengerpart-napfény-szamba-foci klisécsoportnak, amit gondol a világ  a brazilokról.) Ma már árnyaltabban látom a helyzetet, bár még mindig áll az állításom, hogy sokkal pozitívabb, gondtalanabbak az emberek, mint mondjuk az öregkontinensen. Ugyanakkor meglepetésként érhet bennünket  a feszült, elfolytott valóság a versengéssel, irigységgel és mérhetetlenül sok stresszel. Talán ez van  minden nagy metropoliszban (győzzön az erősebb), kevés a személyes tapasztalatom ebben. Természetesen ez is tudathasadáshoz vezetett, hogy az olyan kedves mosolyú, miért olyan elutasító, aki annyira utált végig, utólag miért kedvel annyira. Ellentmondások vannak minden téren. A fene nagy kérdés, amit a mai napig felteszek magamnak egy szigorú, elutasító tekintettel szemben, amikor kiderül, hogy külföldi vagyok, hogy mi a fene bajuk van a braziloknak a külföldiekkel? (Főleg az európaiakkal.)

Jelentem Brazíliában is ugyanazok tünetek mutatkoznak, mint bármelyik másik országban. Az ok más persze (talán pont az ellenkezője, mint ahogy mi tapasztaltuk), de hasonló a végeredmény. Lehet, hogy Budapesten túlságosan is egyértelmű volt, hogy külföldiekkel élünk egy városban. Én természetesnek tartottam és nagyon szerettem.

Bármelyik országba menne az ember, nem mindig egyértelmű a helyiekkel való kapcsolatteremtés. Általában kell egy kapocs, ami a kapcsolat vagy a munka által valósulhat meg. Ekkor könnyebb bekerülni a társadalom vérkeringésébe, a helyi életformába. Mi, magyarok hozzá szokhattunk már, hogy Európában általában lenézik a kelet-európait. Kis hazánkat illetően nagyrészt fogalmuk sincs a földrajzi viszokonyról, így sokszor közönnyel találkozhatunk, amit szintén nem könnyű áthidalni. Bár, Budapestnek köszönhetően manapság hatalmas érdeklődés övezi az országot, de ez az elmúlt pár év eredménye. Vannak bunkózások, mellőzések, na de hozzászokik ehhez az ember. Itt más a helyzet. Személy szerint szerencsésnek mondhatom magam, nagyon sok kedves embert sikerült megismernem, munkatársak, barátok, csoporttársak. Szinte csak brazil.

Ha az ember bajba keveredik gringo (külföldi) léte miatt, tudnia kell, hogy leginkább az irigység és a híúság célpontja. ( Ne higgyük, hogy csak itt van ilyen. Otthon számtalanszor láttam, hogyan konfrontálódtak a külföldi barátaim a helyiekkel. Tény, hogy Budapest kivétel ez alól, hisz annyira nemzetközi.) A brazilokban is megmaradt az a bizonyos harmadik világbeli frusztráció, így sokan nem szeretik ha valaki az annyira csodált, egekig dícsért Európából jön ide.

’Mi mind nagyképűek vagyunk, lenézzünk őket és azt hisszük magunkról, hogy mindig, mindent jobban tudunk.’ ( Hányszor szembesültem ezzel.) Nagyon sok emberben az a félelem, hogy a tökéletes (!) oktatást kapott, több diplomás, több nyelvet beszélő külföldi elhappolja a munkát előlük. ( Ettől nem kell félniük, mert nekem inkább az ellenkezője a tapasztalatom. Külföldiként ugyanolyan nehéz munkát találni, mint bárhol máshol.) Ugyanúgy találkoztam számtalan, őszinte, kíváncsi érdeklődéssel és tisztelettel, mint irigy elutasítással, leckéztetéssel és gonoszsággal. Elvégre az emberi balgaság nem nációhoz köthető.

Bőgtem sokat értetlenkedve, hogy újra és újra,  mi a bajuk velem, mit csináltam. Sokan kisebbrendűségi-komplexusukat rosszindulatú leckéztetésben élték ki, amit nem tudtam kezelni. Más értékrend, módszer, megközelítés, világokbéli különbségek, megannyi surlódási pont, aminek úgyis az a vége, hogy a hülye gringo azt hiszi, hogy mindig mindent jobban tud. Találkoztam bőven olyannal, aki mint a sebzett vad, védekezésképp harapott, de nagyon.

Talán már említettem párszor, hogy ebben a világban a végtelen rugalmasság és a türelem kell legyen az ember legerősebb fegyvere, a legértékesebb kincse. Valójában ők is kíváncsiak, érdeklődnének, de ott a gőg és híúság kérdése.  Ebben az országban viszont a gőgöt is ugyanúgy, mint egy veszekedést, sip-sup elfelejtik. Ismerek olyat, aki a kezdetekben nem volt a legkegyesebb hozzám, ma már nagyon jóban vagyunk, vagy olyat, aki visszafolytott szégyenéből kibontakozva elárasztott a kíváncsiságával. Haragnak nincs értelme, megbocsátásról sincs szó, igyekszem örülni a jónak, a rosszat pedig igyekszem felfogni leckének.

Ide talán még nem jutott el a globális nomád sereg, ami a golyóbist szeli, rácsodálkoznak a külföldire. Pedig jönnek, egyre többen, sőt itt Sao Paulo-ban  nagyon sokan vannak - bár fogalmam sincs, hogy hol. Egy külföldi viszont csak úgy tud teljes értékű életet élni, ha integrálódik, megtanulja a nyelvet, helyi szabályok szerint éli az  életét és ugyanolyan széles mosollyal küldi el a másikat a fenébe, mint ahogy az vele történik. Manapság nem azokról az imigrációkról van szó, akik tízezrével érkeztek, megadatva a lehetőség, hogy nyelvüket, kulturájukat az új hazában is továbbvigyék, ápolják. Itt lehet mindezt ápolni – második műszakban.

Meglehet, hatalmas marhaságokat hordok itt össze, hiszen személyes tapasztalatról beszélek, munkahelyileg pedig egy zártabb világgal, filmiparbeliekkel kellett megbírkóznom, ami egy nőnek nem olyan glamour, mint azt gondolnánk. A legnagyobb téboly mindebben viszont, hogy amennyire otthon éreztem itt magam a kezdetektől fogva, amennyire nyitottak és kedvesek a legtöbben,  ugyanolyan éles ellentétekkel is szembesülök. Amint a nyílvános ignorálás átcsap gyermeki kíváncsiságba, a kioktatás megértésbe és végül  mindenki csak saudades-izik? A fene egye meg az összeset! Mit lehet ezzel kezdeni? Haragudni? Ugyanmár. Annyi vídám pillanatban lehet az embernek része ebben a túlhajszolt, túlstresszelt életben, semmi értelme ezzel elrontani.

Az viszont tény, hogy egyáltalán nincs a köztudatban, hogy az idén Brazíliát elárasztja a világ a foci vb-n, azokat pedig fogadni kell, széles mosollyal, vendégszeretettel és megértéssel. És mind hasonló lesz, mint én: hülye gringo.

1 komment


2014.04.01. 16:38 kalandiparos

Magyarok és híresek Brazíliában: Brazília kedvenc komikája, Eva Todor

A brazil színházi világ egyik legkedvesebb és mindenki által ismert örökmosolyú dívája, a magyar születésű Eva Todor.

image

Fodor Éva 1919-ben született Budapesten, első színházi szereplései még Budapesthez köthetőek, ahol kisgyerekként táncolt az Operában. Családja az I. világháború utáni gazdasági nehézségek elől menekülve 1929-ben úgy döntött, Brazíliába költözik. A kis Éva érkezésük után rögtön, a rákövetkező évben folytatta balerina karrierjét a rio-i Nagyszínházban.

 image

 

Színészi karrierje sem váratott sokáig: első szerepét 12 évesen kapta meg.

17 évesen a színház igazgatója megkérte a a fiatal színésznő kezét, ezek után pedig sorra írta az Éva személyiségére szabott darabokat.

image

 

A színésznő rendkívüli képességét a naív komika szerepében már ekkor megcsillogtatta.

image

Fiatal kora ellenére nagysikerű darabok legfőbb csillaga volt. Megalapította az ‘Éva és az ő művészei’ nevű társulatot, ahol a korszak legnagyobb színészeivel dolgozott együtt a ’60-as évek végéig.

A komédia nagmestere skatulyából a 60-as évek közepétől megjelenő drámai szerepeivel sikerült kilépnie.

image

 

Első filmszerepét 1960-ban kapta A két tolvaj szerepében, ami a korszakot fémjelző chanchada vígjáték filmirányzat egyik utolsó darabja volt.

 

 (Os dois ladrões - A két tolvaj tükör jelenete, a brazil filmművészet egyik epikus részlete.)

Az igazi sikert végül a televízió hozta meg a színésznő számára, aki 21 szappanoperában és minisorozatban szerepelt.

 

image

 

image

 

A TV sorozatok sorában, mind közül a leghíresebb a Locomotivas-ban (1977) nyújtott szerepe.

image

 

 Részlet a Locomotivas sorozatból, melyben a mi kedves Isaurank (Lucelia Santos) is szerepel. Eva Todor az 5. perc után tűnik fel a színen.)

 image

 

Utolsó TV-s szereplése a Magyarországon is nagy sikert aratott India - Álmok útján  (Caminha da Índias) sorozatában szerepelt, ahol a brazil közönség által annyira kedvelt Dona Cidinha szerepét játszotta.

image

 

image

 

 (Részlet az India-Álmok útján című sorozatból Eva Todor, Dona Cidinha szerepében, a tipikus világoskék öltözetében és azzal a bizonyos utánozhatatlan huncut mosollyal.)

Utolsó filmes szereplése a Meu nome nao é Johnny című 2008-as nagyjétákfilmhez köthető. (lásd a képet.)

 image

 

A cikkhez szükséges anyaggyűjtés során gondolom a művésznő életének a töredékét sem sikerült megismernem, mégis olyan mesés gazdagságú életútba sikerült betekintést nyerni, ami sok-sok ember álma. Brazília legkedvesebb Dona Eva-ja 94 évesen mai napig eleget tesz meghívásoknak, interjúknak, összejöveteleknek, kihasználva az élet minden apró, boldog pillanatát. Bárcsak találkozhatnék a művésznővel, adhatnék egy jó, nagy mackós, brazil ölelést, ő pedig azokkal az örökkön mosolygó szemeivel fogadva elmesélné a brazil színművészet egyik legtermékenyebb, legszínesebb és valószínüleg leghosszabb életútját. Dárga Évike néni, remélem nem veszi tolakodásnak, de azt hiszem, kutyakötelességem Önt felkeresni.

....

(A Magyarok és híresek Brazíliában cikksorozat korábbi írásai:)

Magyarok és híresek Brazíliában: Mestre da Luz (A fény mestere), Thomaz Farka

Magyarok és híresek Brazíliában: Tihany, a cirkuszok pápája

Magyarok és híresek Brazíliában: Edificio Martinelli, Dél-Amerika első, legmagasabb felhőkarcolója

Magyarok és híresek Brazíliában: Ofner cukrászda, az édességek királynője

Magyarok és híresek Brazíliában: Az első magyarok

Magyarok és híresek Brazíliában: Gyorstalpaló történelem óra

Magyarok és híresek Brazíliában

 

Szólj hozzá!


2014.03.30. 15:51 kalandiparos

Közlekedési stílus São Paulo-ban, ami Buenos Aires-hez képest Berlin

Fontos téma. A kockafejű európainak mindenképp.

Emlékszem mindig a bátyómra gondoltam, amikor az első napokban szeltük a várost. Mindenre felkaptam a fejem, mindenen dörmögtem, elkerekedett szemekkel, ölig esett állal ráztam a fejem. Ma már nem teszem. Hozzászoktam volna?

Írtam volna hosszasan-hosszasan, részletekbemenően, szencációéhesen fröcsögve a latin nemtörődömségről. Mindezt tényleg megtettem volna, ha közben nem megyünk el Buenos Airesbe, ahol olyat láttam, amit szerintem sehol nem tudnak felülmúlni. Lehet nekem Kabul vagy Mexikóváros, biztos, hogy ott ilyen nincs. Argentina is hemzseg az ellentmondásoktól, mi tagadás. Nem azt mondták, hogy az olyan nagyon európai hely? Ehhez képest megérkezve a reptérre a taxisofőr olyan szlalomozást, ringatózást levágott a buenos aires-i csúcsforgalomban, amit még soha nem láttam. Vezetési stílusának legfontosabb eleme a záróvonalak keresztbe átszelése volt,  állandóan a szemközti sávban mentünk (haladni kellett na!) és a körforgalomban balról úgy átkerültünk a túloldali kivezetőre, hogy olyat csak Knight Rider csinálna. ( Bár az is lehet, hogy valami angol leszármazott volt.) Azt hittem semmi nem tudja ezt felülmúlni, mindaddig, amíg egy este, életünk legelbűvölőbb estéjéről hazamenet beültünk egy taxiba. Minden túlzás nélkül úgy éreztem magam, mint egy videójátékokban. Igen, a Need for speed-ben. Ez is egy elcseszett autóversenyző lehetett, egyenesen egy pillanatig nem mentünk, pirosnál is épp hogy lassított, de már burrogtatta tovább a rozoga autót. Ne feledjük, az autós videójátékok meghatározó eleme a zene, ha nem lenne elég az adrenalinból. Ennek megfelelően itt is kőkemény rock szaggatta a hangfalakat .Mi lenne ez ha nem egy vicc? A szenvedélyes tangóestből fél pillanat alatt kijózanodtunk.

Ehhez képest, mit tudok mondani São Paulo-ról? Lágyan ringatóznak az autók, max. néptelen utcákban mennek át a piroson. Repkednek a motorosok két sáv között, mint a kolibrik. Na jó, lámpa előtti záróvonalat dekorációs elemként kezelik és van egy pirinka háború autós és gyalogos között a zebrán. Ennyi!! Ennél többet nem is tudok mondani.

Micsoda egy fegyelmezett társaság.

Lehet, hogy mégiscsak itt kellene megcsinálnom a jogsim?

Szólj hozzá!


2014.03.27. 16:27 kalandiparos

Mercado Municipal, São Paulo vásárcsarnoka

o Paulo híres történelmi központja igazi gyöngyszem, számtalan gyönyörű, régi épülettel.

A város kulturális örökségének egyik legfontosabb tagja, a turisták által kedvelt Vásárcsarnok, azaz a Mercado Municipal.

image

Az eklektikus stílusú épületet 1928 és 1933 között építették.

image

 

image

A csarnokban zöldség- gyümölcs, sajtfélék, husok és fűszerek mesés gazdagságú választéka található. Életemben ennyi és ennyiféle sajtot, húst és fűszert nem láttam.

image

image

image

 

 

 

image

A piac kínálatát és arculatát nagyban befolyásolta az olasz bevándorlási hullám, a mai napig rengeteg olaszos áruval találkozunk.

A gyönyörűen kínált gyümölcsök között számtalan a kuriózum és a pompázatos színű, formájú trópusi gyümölcs - turistáknak mért árakkal.

image

image

 

(A Mercado Municipal híres vendége, Federer.)

image

 

(Trópusi gyümölcsözön)

 

 

Hatalmas tartályokban állnak a mogyorófélék: kesu, makadám, para, mandula és még sorolhatnám a hosszú listát... ha tudnám a nevüket.

image

Kisebb túlzással azt is mondhatjuk, hogy tonna számra áll a hatalmas, szárítótt tőkehal a csarnok pultjain. A bacalhau a portugálok hozatéka, a brazilok is nagyon szeretik, nekem valahogy nem füllik rá a fogam, magyarázatot nem tudok adni rá.

image

(Bármikor látom ezeket méretes haldarabokat, elszórakoztatom magam a 'kiterült, mint a bacalhau' szólással.)

Az italkereskedések egymással versengve kínálják a ritka italokat a világ minden tájáról. Olyan nincs a világon, amit ebben a városban nem találhatnánk meg, ebben biztosak lehetünk. Az egyik borkereskedőnél példaul találtam egy 5 puttonyos Tokaji aszut, azt hiszem 95-ös lehetett, mutatóbras díszcsomagolásban. Ára: 3500 R$ (egy real 110 Ft)
(A kép csak illusztráció.)

image

Még szerencse, hogy kissé bonyolult megközelíteni kocsi nélkül a csarnokot (pedig nagyon közel van hozzánk), mert mindig ott lógnék. Könnyítek a pénztárcámon, de kétségtelen, hogy két hétig Toscanaban érezzük magunkat.

Aki jönne São Paulo-ba, ki ne hagyja... pelo amor de Deus.

Szólj hozzá!

Címkék: brazil piac építészet kulinária Brazília São Paulo


süti beállítások módosítása